Evezés: Rekordszámú magyar evezős vesz részt a hétvégi bled-i regattán
A 45 fős válogatotton kívül klubszervezésben a Danubius Nemzeti Hajós Egylet, a Külker Evezős Klub és a Velencei-tavi Vizisport Iskola versenyzői is rajthoz állnak a 42 versenyszámban, az 56. bledi nemzetközi evezős-versenyen.
- Mivel idén augusztusban, a szlovéniai Bled-ben rendezik a kvalifikációs világbajnokságot, ez is jó alkalom, hogy legjobbjaink felelevenítsék a korábbi emlékeiket a pálya adottságairól. Így a teljes olimpiai válogatott rajthoz áll hétvégén az U23-as, az ifjúsági és a serdülő válogatottak mellett. Hallottuk, hogy a britek visszaléptek a hamburgi világkupán való indulástól. A magyar csapat részére ez a megmérettetés nem szerepelt a programban, így nem kellett elgondolkodnunk a részvételen, azt hiszem azonban, hogy a szervezők és a FISA megnyugtató híradásai és azok a megelőző lépések, amiket tesznek illetve tettek, nem tántorították volna el a magyar csapatot az indulástól – mondta Ott Zsuzsanna főtitkár
Mindkét versenynapon előfutamokat és döntőket rendeznek. A bledi versenyen 34 válogatott versenyző 18 versenyszámban áll rajthoz:
- Férfi könnyűsúlyú kétpárevezős: Varga Tamás (Bajai SVSC) - Galambos Péter (Vác VEC)
- Férfi kormányos nélküli kettes: Juhász Adrián - Simon Béla (Tisza EE-SI)
- Női kétpárevezős: Szabó Katalin (Vác VEC) - Gyimes Krisztina (Győri VSEK)
- Női könnyűsúlyú kétpárevezős: Hajdú Zsuzsanna (Csepel EK) - Alliquander Anna (Danubius NHE)
- Férfi U23 könnyűsúlyú egypárevezős: Csepregi Gábor (Danubius NHE)
- Férfi U23egypárevezős: Széll Domonkos (Csepel EK)
- Férfi U23 kétpárevezős: Rókus Zorán (Bajai SVSC) - Csankó Péter (VVSI)
- Férfi U23 egypárevezős: Elekes Szilveszter (Budapest EE)
- Női U23 kétpárevezős: Sáska Beáta (Budapest EE) - Tóth Evelyn (Csepel EK)
- Férfi U23 kormányos nélküli kettes: Bártfai Péter - Vermes Péter (Győri VSEK)
- Férfi U23 kormányos nélküli négyes: Vallyon Bence - Novák Edvin (Tisza EE-SI) - Forrai Dávid - Krpesics Péter (Csepel EK)
- Női U23 egypárevezős: Bálint Sára (Szegedi VE)
- Férfi U23 könnyűsúlyú kétpárevezős: Matyasovszki Dániel - Pozsár Bence (Szegedi VE)
- Női ifjúsági egypárevezős: Makai Erna (Mohácsi TE)
- Férfi serdülő egypárevezős: Szlovák Bence (Esztergomi EHE)
- Férfi serdülő kétpárevezős: Marcalek Márton (Vác VEC) - Bodrogi István (Bajai SVSC)
- Férfi ifjúsági kormányos nélküli négyes: Bakaity Attila - Krenák Miklós (Győri VSEK) - Pistár Miklós - Saáry László (FEC)
- Férfi serdülő kétpárevezős: Fehér Ákos - Priváczki Ákos (Szegedi VE)
